Mi az a politikailag korrekt és hogyan élnek vissza vele?
"Deklarált céljai ellenére, a PC-ben benne rejlik a visszaélés lehetősége is, tudniillik, ha alkalmazója nem a remélt társadalmi változások előmozdító kísérőjeként használja, hanem azok helyett", a PC nyelvhasználat etológiai értelemben vett pótcselekvéssé válhat, amely a gondoskodás látszatának fenntartása mellett nem orvosolja az őt kiváltó eredeti problémákat.”
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fontos dolog a PC, a politikailag korrekt gondolkodás és viselkedés kritikusaival két dolgot tisztázni. Az első az, hogy igazuk van. Minden csoport, legyen az többség, vagy kisebbség magától értetődő módon tartalmaz ostoba, beszűkült embereket is. Míg a túl maníros művészet giccsbe fullad, úgy süpped a korrektség általuk a butaság mocsarába. Ez a butaság aztán a média szárnyán gyorsan és hatalmasra növelve jut el hozzánk. Valójában az, hogy egy 10 000 fős amerikai egyetemen egy gimnáziumból frissen szabadult diák kulturális gyarmatosításnak érzi a jógát és emiatt agresszív társaival, nem olyan jelentős esemény. Kb. egyenrangú a piacon zsidózó kisnyugdíjassal. A hír alatt viszont hamar összejön az ötszáz komment. Egy nemzet színe-virága háborodik fel és vért követel. A szerkesztő és a laptulajdonos embere pedig a heti értekezleten egymás hátát veregeti. Hamar hír lesz a rasztafrizurát támadó fekete lányból is. A korrektség egy másik, minket irritálható szintje az amerikai filmekben kötelező jelleggel jelen lévő kedves és megértő meleg karakter, illetve becsületes, eszes, fekete profilja. Tudni kell ehhez, hogy Amerikában időközben a fekete kisebbség és a latin bandák uralta utcákon polgárháborús állapotok uralkodnak. (Távolról sem mindenhol, de így is túl sok helyen.) Így égető szükség van pozitív fekete és latin karakterekre a köztudatban. A melegekre nézve pedig bármely meglepő is, de nem csak a fehér hatalom déli követői jelentik a nagy veszélyt, hanem a maszkulin, színes utcai bandák és a fanatizált muszlimok is. Ennek fényében érthető a szinte kötelezően meleg rezonőr állandó jelenléte még az amúgy macsó filmekben és sorozatokban is. A melegek közben pedig nem feltétlenül médiafigyelemre, hanem elfogadásra, nyugalomra és boldogságra vágynak, mint minden más ember a világon. Rendkívül érdekes megfigyelni, hogy a nagy korrektség az értelmi fogyatékossággal élő emberekre nem, vagy csak alig terjed ki. Hogy miért? A válasz egyszerű. Ők nem szavazhatnak. Vásárlóerejük marginális. Gyakorlatilag jelentéktelenek a média szemszögéből.
A PC művelőinek sajnos a hét diplomás sármos, fekete atomfizikus/orvos/polgárjogi harcos sztereotípia volt az egyetlen ötletük az Európán átvágó tömegek kapcsán is a lakosság indulatainak és félelmeinek csökkentésére. A magát (hazug mód) liberálisnak nevező média hozsannái a sokoldalú, nyelveket beszélő, képzett, sokdiplomás menekültek és a fő befogadó Németország munkaügyi kimutatásai, a beérkező tömegek képzettsége és igényei áthidalhatatlan ellentétet képeznek. Az európai átlagemberben joggal merülhet fel a gyanú, hogy csúnyán megvezették. A lebukások és a kínos belemagyarázások folyamodványaként a magát toleránsnak és liberálisnak nevező és abban tetszelgő kapitalista média teljesen lejáratta a PC-t, a toleranciát és a liberalizmust. Többet romboltak önnön hazugságaikkal a helyzeten, mint a jobboldali sajtó bármikor. A jobboldali, (amúgy szintén kapitalista) sajtónak pedig semmi más feladata nem akadt, mint folyamatosan fejükre olvasni túlzásaikat. Sajnos az Európába beérkező tömegek egy része mindent elkövetett azért, hogy az európai lakosságban félelem és bizalmatlanság ébredjen. Sokat tettetek ezért a menekültek közé rejtőző gyilkosok, tolvajok és erőszaktevők és sokat a bűneiket elkendőzni, megmagyarázni próbáló „liberális” média. Az a média, ami gyakran reflexszerűen cáfolta az elkövetett rémtettek indítékait vagy elhallgatni próbálta a szomorú tényeket. Majd, amikor már hazugsággal elkendőzni nem lehetett őket, folyamatosan szépítgetett. Az a média, ami kicsivel később öles címlapokon, naturalista részletességgel hozta a véres vagy botrányos eseményeket a garantált profit érdekében. Az emberekben hamar kialakult az a hamis kép, hogy egy homogén, gyilkos csürhe lepte el Európát. A folyamatos hazugságok hatására cserbenhagyta őket józan ítélőképességük és segítőkészségük. A valódi menekültek és a beilleszkedni vágyó bevándorlók látják ennek kárát. A szélsőjobboldal pedig rengeteget profitál ebből. Minden hír a megerőszakolt gyerekekről, nőkről, késelésről, iszonytató merényletekről rendkívüli módon növeli a szélsőjobb táborát. A megfélemlített emberek oda állnak, ahol megoldást (ha még európaiakhoz méltatlan is) kínálnak nekik. Így radikalizálja egy maréknyi aljas gyilkos és a tetteiken sok pénzt kereső kapitalista média egy szabad és viszonylag felvilágosult kontinens lakosságát.
Az nyugati fősodor újságírói hazugságaik miatt egyre inkább sarokba szorítva válaszképpen vad nácizásba kezdtek. A náci vádakkal megszórt jobboldal egy része ezt szabályosan kiröhögte, míg a másik része dicséretnek vette A jobboldali média mögé bújt érdekcsoportok a kialakult sztereotípiák elmélyítésében és a beidegződött félelem és feszültség állandósításában érdekeltek. Több okból: Egyrészt két világégés után is, de újból a haza megmentőjének szerepkörében tetszeleghetnek. A nacionalizmus és a félelmek felszításának köszönhetően az emberek sokkal ingerlékenyebbek. Az ingerlékeny emberek fogékonyabbak az egyszerű, olykor erőszakosabb, de határozott fellépésre. Ha a felrajzolt ellenségkép rémisztő árnya a folyamatosan az életükre vetül, egy idő után nehezen kivívott szabadságjogaikról is lemondanak, csak múljon a feszültség, történjen valami. Nem foglalkoznak országuk érdemi helyzetével, sem anyagi kizsákmányolásukkal, kirablásukkal.
Ha a dolgok mélyére nézünk, láthatjuk, hogy az emberek reakciói így is, úgy is a globalista, kapitalista nagytőke malmára hajtják a vizet. Amíg a polkorrekt viselkedés és újságírás Európában leginkább csak arra szolgál, hogy a kizárólag gazdasági érdekcsoportok szempontjait figyelembe vevő politikusok és bürokrácia tunyaságát, ostobaságát, tehetetlenségét elleplezze, amíg arra szolgál, hogy a primitív tömeg felé egy torz, aljas képet szolgáltasson a liberalizmusról, addig nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a polkorrekt mint olyan, kártékony, a jelen korban bizony romboló jelenség.
Az a média, ami céljait tekintve semmi másért, csak is profit maximalizálásáért létezik mára sorozatosan kapja a nagy pofonokat. Az újságírók, akár a politikusok, mindig a legnagyobb bevétel irányában lojálisak. A celeb/médiasztár/liberális felállás olyan szégyenletes jelenséget termelt ki, mint a levitézlett Madonna altesti felhívása vagy Miley Cyrus taknyának-nyálának összefolyása Clintonné vereségénél a Twitteren. Igen, a média, mivel egy ideje csak a botrányokat szállította, egy idő után összekeverte a botrányhőst a hőssel, az igazi tettet a magamutogató fennhéjázással.
A túltolt liberális elveket egyes (amúgy igen szűkös) társadalmi rétegek piedesztálra emelésével, a trendiség és a divatosság olyan tenyérbemászóan erőszakos diktálásával keverték, amiből a bolond is látta, hogy mennyire fals és hamis világot építettek fel. A bolond is, de egy idő után ők nem. Ez a fajta média annyira élvezte (anyagilag, emberileg) a világmásító kísérletét, hogy nem vette észre, nem akarta észrevenni, hogy az általuk hirdetett valóság nem létezik. Nem vette észre, hogy azok a globalizációs folyamatok, amiket pár évtized alatt próbálnak a világra erőltetni, azok csak generációk alatt képesek meggyökerezni. Nem vették észre, hogy a melegjogokért nem kimunkált provokációval kell harcolni, hanem jó szóval, türelemmel és határozott elvekkel. Nem vették észre, hogy az, hogy a „minden „más” szép, de a hagyományos, (ne adj Isten) fehér, keresztény, az vérciki, sőt, ha annak vallja magát, egyenesen rasszista” elvük aljasság és hazugság, ostoba általánosítás. Nem vették észre, hogy az az ötletük, hogy aki nem „befogadó” az bunkó is egyben, eleve szembe megy minden tradicionális nemzeti öndefinícióival, identitással. A Brexitnél még csak a tanyasi angolok (micsoda pikírt képzavar) hőzöngésére fogták a kudarcukat. Trump megválasztása azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a lekezelésüknek, a gőgjüknek, a hazugságaiknak ára van. Aki az élet minden szegmensében diktál, az diktátor. Legyen az a folyamatos elvtelen fogyasztásra ösztönző média, vagy egy öndicsőítő, autokrata vezető. A diktátor ellen egy idő után nincs más megoldás, csak a lázadás. Azzal, hogy a tömegek egyre inkább szembe mennek a média és az őket megfizető hatalmasok érdekeivel ez a lázadás folyamatosnak és egyre nyilvánvalóbbnak látszik. A lázadás bukása azonban elkerülhetetlen. A jelen hatalmi viszonyok nem fognak megváltozni attól, hogy pár választáson, szavazáson a lakájmédia és a finánctőke megbukott. Számukra semmit nem jelent az, hogy hitelesség. Számukra a jogok csak addig számítanak, amíg őket védik. A kisemberek tartalékaival szemben az Ő tartalékuk szinte végtelen. Felaprózzák, megveszik és megeszik a lázadás kulcsfiguráit. Most Amerika „szabad” népe, ami eddig példaként volt a világ elé állítva egy darabig rasszistának lesz bélyegezve, mert nem a média által felmagasztalt személyre szavazott. Aztán majd minden visszaáll a régi kerékvágásba. (Nem mintha egy pillanatra is kizökkent volna…)
A második és egyben utolsó üzenetem a polkorrekt kritikusainak, hogy a PC nem feltétlenül az ő feldühítésükre lett kifejlesztve, hanem, kifejezetten az emberek védelmében, egyfajta mindenki számára érthető gesztusnyelvként. A lényege a figyelmesség, a kulturáltság és az emberség. A PC révén lett a nyomorékból mozgáskorlátozott személy, az idiótából értelmileg akadályozott személy, a niggerből afroamerikai, a dagadtból teltkarcsú. Amíg normális dolgokra használták (és nem a normális dolgok helyett) addig civilizációnk egyik kiemelkedő vívmánya volt. Sőt megfelelően használva ma is az. Pont úgy torzult el, ahogy a nemes liberális eszmerendszerből szitokszó lett. A PC korai megfelelője a középkori lovagiasság, a gyengék, elesettek védelme. A PC megfelelője a keresztény tolerancia. Üzenem a habzó szájjal libsiző, polkorrektező embereknek, hogy itt az idő, hogy bemutassák, hogy miben különböznek az oly sokat szidott elvektől, emberektől. Mára ugyanis sikerrel kifejlesztettek egy pejoratív verziót a PC-ből, ahol a libsi/komcsi a zsidó származást jelöli, a norvég, brazil a cigányt. A migráncs a háborús menekülttől a terroristáig mindent jelent, a balos pedig szimpla hazaárulót. Pedig mi mind egy nyelvet kellene beszéljünk. Egy az ellenségünk.
