Kpop-Jpop. Mi a gond velük?
Szeretném elmondani, hogy mi a bajom ezekkel a "műfajokkal". Elöljáróban annyit, hogy 10 éves koromtól 18 éves koromig művészettörténetet tanultam, művészettörténésznek készültem. Nagyszerű tanáraim voltak, akik alaposan megtanították a műértést és a humanista művészetek tiszteletét. Ez csak azért fontos, hogy látható legyen, hogy esztétikai, művészetetikai szempontokból nem hasraütés-szerűen, vagy puszta ellenszenvből kritizálom ezeket a "műfajokat".
Az átlagnál jobban ismerem a japán kultúrát. Olvastam az irodalmi Nobel-díjas alkotók és a kortárs szerzők regényeit, ismerem az elmúlt 50 év gazdag filmkultúráját, rendezőit. Bejártam a kiállításokat a kortárs és a klasszikus képzőművészet kapcsán. Láthattam a kortárs és hagyományos színházat. Olvastam a kulturális antropológiai és történelmi műveket. Tisztelem költészetüket, sőt pár hagyományos haikuval magam is megpróbálkoztam. Személyes jó kapcsolatot ápolok kortárs és kísérleti zeneművészeikkel.
A jpop, bár szembe jött, de soha nem fogott meg. Volt szerencsém beszélgetni a japán tanszékvezetővel és az ELTE japán tanáraival, akik elmondták, hogy a felvételi elbeszélgetések során mindig megkérdezik a diákokat, hogy ki miért jelentkezett a japán tanszékre. Aki a kultúra, a nyelv és az embererek iránti szeretetből, annak van esélye, azok, akik jpop bandákat imádnak, azokat azonnal kirosálják. Itthon is, külföldön is. Annyira más az üres rajongás és a japán kultúra, hogy nem összeegyeztethető a kettő. Jellemző, hogy Japánban sok klubban, hatalmas diszkókban és szórakozóhelyeken voltam és egyetlen! jpop dalt sem hallottam soha. Számtalan japán fiatallal beszéltem és egyetlen! egy sem nevezett meg jpop bandát a kedvenc zenéi között. Mondjuk az is igaz, hogy csak a doktori programban részt vevő egyetemistákkal beszélgettem. Sőt, volt olyan arisztokrata családból származó hölgy (más szavam nincs erre, mint egy tünde olyan volt), aki félénk mosollyal elmondta, hogy a családjában senki sem hallgat ilyen "harsány" zenéket. Kínos volt még a téma is..
A koreai kultúrát ugyanolyan szinten tisztelem. Részt vettem a kortárs koreai irodalmi pályázatokon és műértékeléseim révén jó eredményeket értem el. Ismerem és tisztelem a koreai történelmet.Mély együttérzéssel figyelem harcukat a demokráciáért és a munkavállalók jogaiért.
Filmművészetüket Ázsia legjobbjának tartom. Lenyűgöz a forma és a tartalom nemes egysége, a színészi játék kifinomultsága és a témák mély embersége.
Éppen ezért mondhatom el joggal, hogy ha az esztétikai szempontokat még nem is vesszük figyelembe, a kpop kapcsán pont az embertelenség, ami azonnal szembeötlő. A kpop, mint olyan egyedülálló a jelenkori zenetörténetben.. Ahogy a középkorban és annak alkonyán kasztrálták a kiskamasz kóristákat az egyházi kórusokban, hogy szép falzett hangjukat konzerválják, úgy tenyészti ki a koreai zeneipar a sajátos "gyakornok rendszer" segítségével a lehetséges sztárokat. Kisgyermek koruktól kezdve elszeparálva, egy-egy sztár vagy producer "gyakornokaként" (a házi és szexuális rabszolgájaként is!) léteznek. Egyetlen dologra vannak felkészítve, az pedig, hogy pár év lángolás során elképesztő profitot termeljenek gazdáiknak. Valaki csak egy slágerre hivatott, de az igazán nagyok néha évekig az élmezőnyben maradhatnak. Az így kitenyésztett felnőtt "sztárok" általában egy lakóparkban élnek, a valóságtól és a rajongóktól elszeparálva. Karámban, ha tetszik, hiszen a "jó gazda" megvédi jószágait. Nem kell részleteznem, hogy kultúrember itt is és Koreában is mély undorral kezeli ezt a gyakornoki rendszert, A rendszer egyik hangsúlyos eleme az összezártság. A koreai divatdiktátorok által összeszerkesztett fiúbandák sztárjai önállóan nem nagyon állják meg a helyüket. Párban vannak összezárva, kettejük monogramjának összeolvadásából jön ki a nevük, ahogy a rajongók szólítják őket. Elvárás, hogy az így összezárt fiú párok egymás iránti szeretetüket csókokkal, simogatásokkal fejezzék ki. Nem csak elvárás, hanem szabályrendszer is, amit a fiúkra anyagilag és emberileg egyaránt hátrányos üzleti szerződésekben rögzítenek.
Tele vannak az újságok az intézményesített korrupcióval, az anyagi és szexuális kizsákmányolásról szóló hírekkel a témában.
Elmélyült tanulmányok készültek a kpop imperialista és kultúraromboló mibenlétéről. Komoly kritikát fogalmaz meg a világ meleg közössége is. Idézném őket a kpop kapcsán: "While marketing companies use eroticism of homosexuality and androgyny to sell albums and please fans, many of the Kpop Idols themselves do not see it as a queer fetishization. Siwon Choi for example is a member of Super Junior, arguably the most famous KPop band in the world. He has been notorious for his hypocrisy towards LGBT people."
Három nagy cég uralja ezt a sok milliárd vonos üzletágat. A cégek "mentoráltjaikat" úgynevezett tehetséggondozó vetélkedők keretein belül ütköztetik meg, az ezekkel kapcsolatos korrupció majdnem teljesen nyilvános.
A karámokból kiesett, kirosált gyakornokok sorsa már nincs a nagyközönség elé tárva.
Látható, hogy a humanitárius és emberjogi szempontokból szinte állandó és jogos kritikának alávetett kpop valójában egy üzletág. Egy üzletág, ami az eladások maximalizálásnak érdekében semmibe veszi az embert, az alkotót és sajnos a hallgatót is. Nem véletlen egyes amerikai producerek lelkesedése és közreműködése a kpop üzletpolitikájával kapcsoltban. Egy elembertelenedő és profitorientált világban a kpop sikere visszaigazolás a részvényesek és a nagytőke felé, hogy az embertelenség kifizetődő.
Nézzük meg akkor a kpop-ot esztétikai szempontok szerint is:
A kpop és a jpop is gyakorlatilag az amerikai pop professzionális, de lelketlen másolata.Több, mint ötven előadó meghallgatása után véleményem nem túl kedvező a műfajra nézve. Az ezerszer elsütött pop kliséket újra és újra felhasználva, az amerikai RNB, soul és electro stílusok közhelyeit a végletekig leegyszerűsítve (sic) tálalják. Minden a fülbemászó és primitív refrén alá van rendelve. A szolgai és ötlettelen másolás eredményeképp a kpop-ot szinte folyamatosan plágiumperekkel támadják az amerikai szerzők és előadók. A dalok 90 százaléka ugyanannak a négynegyed/c-dúr párosításnak az eredménye, ami hazánkban is a kommersz siker garantált záloga. A téma kritikusai külön kiemelik a szövegek rendkívüli primitívségét, amik gyakran a gyermekmondókák színvonalát sem érik el. Ezt én koreai nyelvtudás híján sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom, de igen valószínűnek tartom.
Egy-egy kpop sláger, vagy előadó egy-egy sikerdal erejéig kell hogy létezzen. Az elképesztően ugyanolyan túlkínáltban a színtér szereplőinek többsége csak hónapokra kap, kaphat reflektorfényt, aztán sorsuk a felejtés, vagy még rosszabb.
A kpop fontos exportcikk, a kpop cégek a tőzsdén jegyzett konszernek. Egy konszern az eladások maximalizálásának és a profit folyamatos növelésének érdekében nem kockáztat. A kpop dalok lombikban kimért, profi producerek által összerakott giccshalmazok, amik célja a gyors, igénytelen fogyasztás, a telítettség érzet illúziója. Úgy másznak a füledbe, hogy csak ígérnek, de nem adnak semmit. Ezért is nevezik a kpop-ot "rágógumi pop"-nak is, hiszen egy intenzív íz után hamar elvesztik jelentőségüket, mindezek által a fogyasztót újabb és újabb ingerbevitelre sarkalják. Ez az íz, tini szexualitásból, erotikus és homoerotikus felhangokból, arcpirítóan primitív dallamsorokból és döngölő diszkóritmusokból áll össze. Nem véletlen, hogy ez az egyszerű, de éjsötét zeneiség ilyen népszerű a pubertás kori identitáskeresés lépcsőfokaival éppen megküzdő kamaszok, kiskamaszok körében. Nem véletlen, viszont nagyon kártékony. A bombasztikus videókkal, divatszakemberek által összefésült sugallatok egyetlen célja a fogyasztásban tartás. Nem közvetít semmit, csak a trendiség, a külső felszínes csillogását. A nevében ellentétben nincs benne semmi k vagy j, csak is kizárólag egyfajta befolyásolás, ami a a befogadót "rajongóvá" (feltétel nélküli fogyasztóvá) az előadót pedig termékké aljasítja.
Az átlagnál jobban ismerem a japán kultúrát. Olvastam az irodalmi Nobel-díjas alkotók és a kortárs szerzők regényeit, ismerem az elmúlt 50 év gazdag filmkultúráját, rendezőit. Bejártam a kiállításokat a kortárs és a klasszikus képzőművészet kapcsán. Láthattam a kortárs és hagyományos színházat. Olvastam a kulturális antropológiai és történelmi műveket. Tisztelem költészetüket, sőt pár hagyományos haikuval magam is megpróbálkoztam. Személyes jó kapcsolatot ápolok kortárs és kísérleti zeneművészeikkel.
A jpop, bár szembe jött, de soha nem fogott meg. Volt szerencsém beszélgetni a japán tanszékvezetővel és az ELTE japán tanáraival, akik elmondták, hogy a felvételi elbeszélgetések során mindig megkérdezik a diákokat, hogy ki miért jelentkezett a japán tanszékre. Aki a kultúra, a nyelv és az embererek iránti szeretetből, annak van esélye, azok, akik jpop bandákat imádnak, azokat azonnal kirosálják. Itthon is, külföldön is. Annyira más az üres rajongás és a japán kultúra, hogy nem összeegyeztethető a kettő. Jellemző, hogy Japánban sok klubban, hatalmas diszkókban és szórakozóhelyeken voltam és egyetlen! jpop dalt sem hallottam soha. Számtalan japán fiatallal beszéltem és egyetlen! egy sem nevezett meg jpop bandát a kedvenc zenéi között. Mondjuk az is igaz, hogy csak a doktori programban részt vevő egyetemistákkal beszélgettem. Sőt, volt olyan arisztokrata családból származó hölgy (más szavam nincs erre, mint egy tünde olyan volt), aki félénk mosollyal elmondta, hogy a családjában senki sem hallgat ilyen "harsány" zenéket. Kínos volt még a téma is..
A koreai kultúrát ugyanolyan szinten tisztelem. Részt vettem a kortárs koreai irodalmi pályázatokon és műértékeléseim révén jó eredményeket értem el. Ismerem és tisztelem a koreai történelmet.Mély együttérzéssel figyelem harcukat a demokráciáért és a munkavállalók jogaiért.
Filmművészetüket Ázsia legjobbjának tartom. Lenyűgöz a forma és a tartalom nemes egysége, a színészi játék kifinomultsága és a témák mély embersége.
Éppen ezért mondhatom el joggal, hogy ha az esztétikai szempontokat még nem is vesszük figyelembe, a kpop kapcsán pont az embertelenség, ami azonnal szembeötlő. A kpop, mint olyan egyedülálló a jelenkori zenetörténetben.. Ahogy a középkorban és annak alkonyán kasztrálták a kiskamasz kóristákat az egyházi kórusokban, hogy szép falzett hangjukat konzerválják, úgy tenyészti ki a koreai zeneipar a sajátos "gyakornok rendszer" segítségével a lehetséges sztárokat. Kisgyermek koruktól kezdve elszeparálva, egy-egy sztár vagy producer "gyakornokaként" (a házi és szexuális rabszolgájaként is!) léteznek. Egyetlen dologra vannak felkészítve, az pedig, hogy pár év lángolás során elképesztő profitot termeljenek gazdáiknak. Valaki csak egy slágerre hivatott, de az igazán nagyok néha évekig az élmezőnyben maradhatnak. Az így kitenyésztett felnőtt "sztárok" általában egy lakóparkban élnek, a valóságtól és a rajongóktól elszeparálva. Karámban, ha tetszik, hiszen a "jó gazda" megvédi jószágait. Nem kell részleteznem, hogy kultúrember itt is és Koreában is mély undorral kezeli ezt a gyakornoki rendszert, A rendszer egyik hangsúlyos eleme az összezártság. A koreai divatdiktátorok által összeszerkesztett fiúbandák sztárjai önállóan nem nagyon állják meg a helyüket. Párban vannak összezárva, kettejük monogramjának összeolvadásából jön ki a nevük, ahogy a rajongók szólítják őket. Elvárás, hogy az így összezárt fiú párok egymás iránti szeretetüket csókokkal, simogatásokkal fejezzék ki. Nem csak elvárás, hanem szabályrendszer is, amit a fiúkra anyagilag és emberileg egyaránt hátrányos üzleti szerződésekben rögzítenek.
Tele vannak az újságok az intézményesített korrupcióval, az anyagi és szexuális kizsákmányolásról szóló hírekkel a témában.
Elmélyült tanulmányok készültek a kpop imperialista és kultúraromboló mibenlétéről. Komoly kritikát fogalmaz meg a világ meleg közössége is. Idézném őket a kpop kapcsán: "While marketing companies use eroticism of homosexuality and androgyny to sell albums and please fans, many of the Kpop Idols themselves do not see it as a queer fetishization. Siwon Choi for example is a member of Super Junior, arguably the most famous KPop band in the world. He has been notorious for his hypocrisy towards LGBT people."
Három nagy cég uralja ezt a sok milliárd vonos üzletágat. A cégek "mentoráltjaikat" úgynevezett tehetséggondozó vetélkedők keretein belül ütköztetik meg, az ezekkel kapcsolatos korrupció majdnem teljesen nyilvános.
A karámokból kiesett, kirosált gyakornokok sorsa már nincs a nagyközönség elé tárva.
Látható, hogy a humanitárius és emberjogi szempontokból szinte állandó és jogos kritikának alávetett kpop valójában egy üzletág. Egy üzletág, ami az eladások maximalizálásnak érdekében semmibe veszi az embert, az alkotót és sajnos a hallgatót is. Nem véletlen egyes amerikai producerek lelkesedése és közreműködése a kpop üzletpolitikájával kapcsoltban. Egy elembertelenedő és profitorientált világban a kpop sikere visszaigazolás a részvényesek és a nagytőke felé, hogy az embertelenség kifizetődő.
Nézzük meg akkor a kpop-ot esztétikai szempontok szerint is:
A kpop és a jpop is gyakorlatilag az amerikai pop professzionális, de lelketlen másolata.Több, mint ötven előadó meghallgatása után véleményem nem túl kedvező a műfajra nézve. Az ezerszer elsütött pop kliséket újra és újra felhasználva, az amerikai RNB, soul és electro stílusok közhelyeit a végletekig leegyszerűsítve (sic) tálalják. Minden a fülbemászó és primitív refrén alá van rendelve. A szolgai és ötlettelen másolás eredményeképp a kpop-ot szinte folyamatosan plágiumperekkel támadják az amerikai szerzők és előadók. A dalok 90 százaléka ugyanannak a négynegyed/c-dúr párosításnak az eredménye, ami hazánkban is a kommersz siker garantált záloga. A téma kritikusai külön kiemelik a szövegek rendkívüli primitívségét, amik gyakran a gyermekmondókák színvonalát sem érik el. Ezt én koreai nyelvtudás híján sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom, de igen valószínűnek tartom.
Egy-egy kpop sláger, vagy előadó egy-egy sikerdal erejéig kell hogy létezzen. Az elképesztően ugyanolyan túlkínáltban a színtér szereplőinek többsége csak hónapokra kap, kaphat reflektorfényt, aztán sorsuk a felejtés, vagy még rosszabb.
A kpop fontos exportcikk, a kpop cégek a tőzsdén jegyzett konszernek. Egy konszern az eladások maximalizálásának és a profit folyamatos növelésének érdekében nem kockáztat. A kpop dalok lombikban kimért, profi producerek által összerakott giccshalmazok, amik célja a gyors, igénytelen fogyasztás, a telítettség érzet illúziója. Úgy másznak a füledbe, hogy csak ígérnek, de nem adnak semmit. Ezért is nevezik a kpop-ot "rágógumi pop"-nak is, hiszen egy intenzív íz után hamar elvesztik jelentőségüket, mindezek által a fogyasztót újabb és újabb ingerbevitelre sarkalják. Ez az íz, tini szexualitásból, erotikus és homoerotikus felhangokból, arcpirítóan primitív dallamsorokból és döngölő diszkóritmusokból áll össze. Nem véletlen, hogy ez az egyszerű, de éjsötét zeneiség ilyen népszerű a pubertás kori identitáskeresés lépcsőfokaival éppen megküzdő kamaszok, kiskamaszok körében. Nem véletlen, viszont nagyon kártékony. A bombasztikus videókkal, divatszakemberek által összefésült sugallatok egyetlen célja a fogyasztásban tartás. Nem közvetít semmit, csak a trendiség, a külső felszínes csillogását. A nevében ellentétben nincs benne semmi k vagy j, csak is kizárólag egyfajta befolyásolás, ami a a befogadót "rajongóvá" (feltétel nélküli fogyasztóvá) az előadót pedig termékké aljasítja.
