A nemzeti és családbarát kormány  foglalkozik, törődik gyermekeinkkel. Kicsinyeink a kincseink. Képzési tematikájuk pártjukhoz lojális amatőrökre bízása legalább akkora merénylet lenne a jövő ellen, mintha a keservesen összeszedett nyugdíjkasszáját vennék el az embereknek. Vagy mintha felvetődhetne, hogy a gyerekek egész napos iskolában benntartásának biztosítása bizonyos nagyvállalkozó körök érdeke lenne, hogy szüleik a lehető legtöbbet dolgozhassanak egy munka alapú társadalomban. Mindez persze elképzelhetetlen felelőtlenség és bűn lenne. A világ egyik legmagasabb jövedelemadójának, áfájának és járulékainak az országában nyilván az is elképzelhetetlen, hogy az oktatást, a gyerekekre, a jövőre szánt forrásokat drasztikusan lecsökkentsék és folyamatosan vonják ki a költségvetésből. 2003-ban a GDP 5,7 százaléka lenne, Gyurcsány reformdühének közepette 4,7 százalék, míg 2015-ben már nem érné el a 4 százalékot sem. Elképzelni is nehéz, mi lehet ennek a vége. A távoli jövőben esetleg előfordulhat, hogy nem lesz elég kréta, fénymásolópapír, tintapatron az iskolákban. Előfordulhat, hogy bár a gyerekek reggel nyolctól ötig, vagy fél hatig az iskolában vannak, hogy nincs számukra elég toalettpapír, szappan, szalvéta. Lehetséges, hogy bár látszólag ingyenes a tankönyv, de a tartalma nem átgondolt, nem alkalmazkodik a korosztályi sajátosságokhoz, a tudás és igényszinthez. Lehetséges, hogy a gyerekek, a modern, európai oktatási fejleményektől elzárva egy retrográd, kikényszerített módszertan hátrányaitól egy életen át szenvednek? Lehetséges, hogy az életkori sajátosságok és képességek teljes lesajnálásával hat, hét éves gyerekek napi hét órákat üljenek az iskolapadban? Testük-lelkük sanyargattatva ezáltal... Lehetséges, hogy a tankötelezettség leszállításával, a lehetőségek beszűkítésével a társadalmi mobilitás jóval nehezebb lesz? Az osztálytársadalom becsontosodott, rassz szerű képződménnyé válhat? Erre gondolni sem szabad! Ezt túl sötét kép. Olyan túlzás, mint a kötelező tornaóra tornaterem kapacitás nélkül, mint a fűtetlen tanterem, mint az ipari konténerekbe pakolt osztályok egy sáros udvaron. A vége még az lenne ennek, hogy a tehetősebb és befolyásosabb emberek egyházi iskolákba íratnák a gyereküket, hogy ezektől megkíméljék őket. És maradna a sok-sok szegény gyerek az állami iskolában. Ahol a takarító, a portás, a pedagógiai asszisztens, az iskolatitkár, a gazdaságis napi nyolc órában dolgozna olyan összegért, ami emberhez méltatlan. A pedagógus holtfáradtan, megfélemlítve, ezer teher alatt nyögve szalutálna, asszisztálna mindehhez évekig... Hogy amikor felemelné a szavát, a kormány manipulációjának köszönhetően az egyszerű emberek dühének és mocskolódásainak céltáblája legyen? Hogy egy kormány, a lakosság erre fogékony részét a pedagógusok ellen tüzelje? Mindez csak csúf látomás. Ilyet felelős, nemzetét, gyermekeit féltő kormány nem tesz. Nem tehet!